5 jó ok az EUR pénznemben való befektetésre

Ön inkább a forint leértékelődésének passzív figyelésének ad előnyt, vagy azon kevesek közé tartozik, akik gyorsan reagálnak a jelenlegi feljeményekre?

A forint/euró árfolyam több mint két és féléves mélypontra süllyedt. Augusztus 6. -án napközben 317 forintot is kellett fizetni egy euróért. A szakértők szerint egyértelműen az orosz szankciók húzódnak meg egyrészt a forint gyengülése mögött, másrészt az MNB augusztustól megváltozó irányadó eszközének piaci hatásai.

Kevesebb mint egy évvel ezelőtt a Védjék meg pénzüket a forint gyengülésétől! című cikkünkben azzal is foglalkoztunk, hogy hogyan lehet megfelelően reagálni a magyar fizetőeszköz gyengülésére. Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a vezető elemzőknek volt igazuk, akik a külföldi pénznemben való befektetést javasolták. Az egyik ilyen lehetőség a külföldi ingatlan vásárlás.

A magyar állampolgárok számára, akik külföldi ingatlant szeretnének vásárolni, a befektetés kezdő összege a forint gyengülése miatt sajnos magasabb lesz. A tulajdonosok viszont a bérbeadásból származó hozamokat euróban kapják, továbbá az ingatlan ára is tovább növeli a saját értékét, és ez az összeg szintén euróban van. A Védjék meg pénzüket a forint gyengülésétől! című cikkünkben egy konkrét további bérbeadásra szánt ausztriai ingatlan példáját tüntettünk fel. A táblázatban 1 EUR = 318 HUF árfolyam van feltüntetve, amely lényegében megegyezik a jelenlegi helyzettel.

Miért érdemes külföldi pénznemben befektetni:

1. HUF/ EUR árfolyam

A jelenlegi helyzet összefüggésével, rövid vagy középtávon nem várható jelentős forinterősödés az euróval szemben. Néhány szakértő szerint akár 320 és 340 között is lehet a magyar fizetőeszköz árfolyamának a csúcsa.

2. Bizonytalan geopolitikai szituáció alakulása

Különösen az Ukrajnai szituáció, és az ebből származó USA és az Európai Unió által Oroszországra kiszabott gazdasági szankciók, valamint az orosz ellenintézkedések emlékeztetnek arra, hogy nem élünk olyan békés időkben mint azt pár évvel ezelőtt gondoltuk.

A külföldi befektetők nem tesznek különbséget az egyes Kelet-és-Közép Európai országok között, így a jelenlegi helyzet az ukrán hrivnya mellett befolyásolja a magyar forintot és a cseh koronát is. A Közép-Európai országok nagy mértékben függők az orosz gáz és az olaj iránt, fontos számukra az Oroszországba való export. Így az esetleges szankciók nagyobb hatással lehetnek rájuk.

Oroszország lépései kiszámíthatatlanok. Az oroszok igyekeznek megszabadulni a dollártól, és úgy formálják át a szerződéseket, hogy a fő elszámolási pénznem a kínai jüan legyen.

A helyzet befolyásolja az eurót is. A magyar gazdaság viszont szorosan kapcsolódik az euróövezethez. Így a magyarok számára, akik több tízmillió forintos nagyságrendű befektetésekben gondolkoznak, hitelesebb az euró pénznem, mint például a jüan.

3. A megtakarítások és a befektetések diverzifikációja

Bárhogy is alakul a szituáció,a különböző eszközökbe és pénznemekbe való befektetések elrendezésével mindig érdemes csökkententi a kockázatot. Így a vagyont kizárólag magyar forintba tartani nagyon rövidlátó döntésnek bizonyulhat.

A külföldi ingatlanokba való befektetés biztosíték lehet a hazai helyszín kialakulása ellen, és ugyanakkor csökkenti a magyar pénznem jövőbeli fejlődésének kockázatát. Annak ellenére, hogy az ingatlanokba való beruházás a befektetés egyik konzervatív módja, az elérhető hozamok többszörösen nagyobbak mint a lekötött betétekből származó kamatok a megtakarítási számlákon stb.

4. Magyarország és az euró

Bár Magyarország csatlakozása az euróövezethez még nem szerepel a napirenden, valószínűleg hamarosan ez az idő bekövetkezik. Az összes ország számára, amelyek bevezették az eurót, ez áremelkedést jelentett. Sőt németországban az eurót még ezekkel a méltatlan szavakkal is illették „Euro ist teuro“ (Teuro a „teuer“ szóból származik – jelentése drága). Általában a lakosság aggodalma egy kicsit túlzott, viszont az euró bevezetésével kapcsolatos áremelkedést az összes (euróval fizető) ország észlelte. Ha, az Ön vagyonának egy része még az euróövezethez való csatlakozás előtt euróban lesz befektetve, biztosan nem veszít rajta.

5. Carpe diem

Élvezd a napot. A külföldi turisztikai desztinációk ingatlanjaiba való befektetés az Ön életének egy új dimenziót adhat. Saját ház, apartman a tengernél vagy az Alpokban, a bérbeadásból származó hozamon és az ingatlan értékének felértékelődésén kívül Ön bájos pillanatokat tölthet el a szeretteivel egy gyönyörű környezetben.

Szeretné megvédeni pénzét a forint gyengülése elől? Külföldi ingatlanokba való befektetésen gondolkodik? Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot.

 

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:
Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre: