Milliárdos alpesi business és annak kilátásai

Tudják, hogy hány síelő látogatja meg évente az Alpokat? Tudják, hogy mennyi megismételhetetlen pillanatot élnek át, és milyen összegeket költenek itt?

Azt nem tudjuk, hogy a látogatók mennyi élménnyel térnek haza, mivel erre pontos statisztika nem létezik, azonban biztosan nem kevéssel. Az Alpok ugyanis kb. 50 millió síelőt fogadnak a téli szezon alatt. Ez csaknem az összes alpesi síelő felét képviseli. Érdekes, hogy a sport neve is erről a hegységről van elnevezve, amelynek szélessége 130 – 260 km, a hosszúsága pedig 1200 km. Ez a hegylánc összesen hét európai országon megy keresztül.

Az Alpok a síelés bölcsőjének is tekinthetők. Itt jött létre az első sí klub, a leghíresebb versenyek is itt zajlanak le, a vendékeket pedig szó szerint elkényeztetik. Tökéletes sípályák és szolgáltatások széles körű kínálata. Az érdekes eseményekről és tippekről a Facebook és a Twitter közösségi oldalainkon olvashat többet.

Az Alpokban minden harmadik munkahely valamilyen módon a turizmussal van összekötve. Felvonó kezelők, kereskedők, szállodaüzemeltetők, ingatlan tulajdonosok… ezek mind egy tökéletesen működő rendszer részei, amelyben minden évben eurómilliárdok forognak.

Alpesi befektetések. Utópia vagy valóság?

Az alpesi turizmusból már évek óta több száz magyarnak van hozama. Főleg az utazási irodákról van szó, akik az Alpokba közvetítenek kirándulásokat. Azonban főleg az utolsó évtizedben, az Európai Unióhoz való csatlakozás után, növekszik a közvetlen befektetők száma is. Nem képeznek kivételt a magyar szállodások, vendéglősök és kereskedők sem.

A legnagyobb csoportot valószínüleg azok a befektetők képezik, akik alpesi ingatlanba fektették be a pénzüket. Ezek az apartmanok vagy faházak nagyon gyakran saját használat és további bérbeadás kombinációjára vannak tervezve. A rekreáció mellett a vevők így rendeszeres jövedelemre tehetnek szert. A külföldi ingatlanok finanszírozásához hitel igénybevétele is lehetséges.

A kis- és középvállalkozók mellett az Alpok a közép-európai milliárdosok számára is nagyon vonzóak. Néhányan több százmillió eurót fektettek be, néhányan pedig nem titkolják, hogy megfelelő lehetőséget keresnek a helyi piacra való belépésre.

Nemovitosti v Alpách

Gazdasági hatások az alpesi turisztikai vállalkozásokra

A gazdasági hatásokkal szemben az alpesi turizmus sem immunis. A 2008 –as válság hatással volt a vendégek csökkenésére, azonban ez főként az olasz és a svájci központokra volt érvényes. További fontos tényezők az oroszellenes szankciók voltak, továbbá a rubel esése és az orosz ügyfélkör vásárlóerejének csökkenése. Egyes statisztikák szerint az orosz látogatók száma az Alpokban kb. 30% -kal csökkent.

Azonban egyik csökkenés sem volt lényeges, bár az egyes olasz üdülőhelyek esetében bizonyos stagnálás volt észlelhető. Főként az osztrák központok kiválóan birkoztak meg a problémákkal. Az orosz turtistákat más országok turistái váltották fel, és a tiroli turizmus például rekordot döntött. A statisztikákat a növekvő szezonon kívüli látogatók száma is növeli.

Ezt a stabil ingatlanárak is bizonyítják. Míg a válság alatt például Spanyolországban az ingatlanárak 40% -kal csökkentek, addig Ausztriában a válság alatt az ingatlanárak folyamatos enyhe növekedést mutattak. Svájcban is jelezték az ingatlárak folyamatos növekedését.

Alpy v létě

Ha elolvad a hó, vagy milyen egyéb kihívásokkal kell szembenézni az Alpokban? 

Fenyegeti-e a globális felmelegedés az alepsi turizmust? Vagy nagyobb kockázat a legfiatalabb generáció síelés iránti érdeklődése?

Ezek a kihivások, amelyeket a resortok tulajdonosai és a vállalkozók nem tudják, és nem is akarják figyelmen kívül hagyni. Már 2012 –ben megalapították az AlpNet közösséget, amely a legfontosabb turisztikai szervezeteket és több száz alpesi üdülőhelyet képvisel.

A szervezet fő feladata a sikeres alpesi modell fenntartása és új kereskedelmi együttműködések felkutatása.

A globális felmelegedéssel kapcsolatos problémákban a tudósok és a lakosság véleménye már a kezdetektől fogva megoszlik. A legvalószínűbb, hogy ezen a területen a következő 100 évben körülbelül két Celsius fokkal növekszik majd a hőmérséklet.

Zimní Alpy

A német természettudományi, sport és ekológiai intézet szakembere - Ralf Roth szerint ez nem a legnagyobb gond. A hótakaró csökkenése az elmúlt években nyilvánvaló, amelyeket az alpesi térképek is bizonyítanak, de hiteles előrejelzések az elkövetkező évekre, évtizedekre sajnos nem léteznek.

Annak ellenére, hogy az Alpok minden évben egyre több látogatót vonzanak, a téli szezon továbbra is kulcsfontosságú marad. Amennyiben a természet nem nyújt elegendő havat, a technikának kell segítenie. A hóágyúkba így további berhuházások folynak majd - leginkább a környezetbarát technológiákba, mint pl. Pitztal, amely egy egyedülálló készülékkel büszkélkedhet. Ez a készülék képes a hó előállíttására függetlenül a hőmérséklettől, páratartalomtól és széltől.

A hidegebb és melegebb időszakok változása nem szokatlan jelenség, és ezzel számolni kell. Az egyes klímakutatók szerint a globális felmelegedés hatása nemcsak a magasabb hőmérséklet és a kevesebb hó eredményét jelentheti. A hatások a konkrét helyszínektől is függhetnek. Valahol több csapadék eshet, máshol pedig kevesebb. Különösen a tél közepén a hó mennyisége inkább magasabb lehet. Kevin Trenberth klímatológus szerint (Nemzeti Légkörkutatási Központ) lerövidülhet a téli időszakok kezdete és vége.

Az Alpok nem csak a síelés miatt vonzóak

Az Alpokban a lehető legjobb közlekedési kapcsolatokra szeretnének koncentrálni, valamint a hegyekben való autóforgalom csökkentésére. Az egyes síközpontokat elektromos hajtással rendelkező vonatokkal és skibuszokkal szeretnék összekötni, és lehethogy a távolabbi városokat is.

A jövőben az egyre növekvő látogatók száma is stagnálhat. Az alpesi üdülőhelyeknek is megvan a maximális kapacitásuk. Különösen a fiatalabb generációnál változnak a preferenciák, elképzelések a szabadiejük eltöltésére. A klasszikus síelés mellett szeretik a különböző trendi diszciplínákat, sporttevékenységeket. Különösen növekszik a fiatalabb látogatók száma, akik elsősorban a szórakozás miatt jönnek ide. Főleg számukra vonzók a különböző fesztiválok, koncertek, divatbemutatók, vagy attraktív sportesemények.

Ezekre néhány síközpont sikeresen reagált, pl. az osztrák Ischgl. Ez a síközpont nemcsak a síelés miatt híres, hanem a koncertekről, amelyeken világsztárok is részt vesznek, továbbá kiváló éttermekkel és apres ski –vel. Ezt a síközpontot a turisták maguk választották ki a legjobb apes ski központtá. A síközpont kiválasztásában az apres ski az emberek 60% -nál fontos szerepet játszik.

Más kontinensekről is növekszik majd a turisták száma? 

Az Alpok számára a jövőben is az európai kontinens látogatói lesznek létfontosságúak. Az AlpNet egyesület ezen a területen sem szeretne lemaradni. A bizonyíték a Mountain Travel Szimpózium prezentációja az Egyesült Államokban, továbbá Ázsiából szeretnének több látogatót ide csalogatni. Ez csak Kínában körülbelül 5 millió érdeklődő, akik az aktív síelők közé sorolhatók.

Alpesi ingatlanbefektetés

Alpesi ingatlanbefektetésen gondolkodik? Akár ski apartmant szeretne vásárolni, ahol élvezheti a téli üdülését, vagy alpesi szállodát vagy panziót, kérjük lépjen kapcsolatba velünk.

A Rellox társaság Közép- és Kelet-Európa legnagyobb külföldi ingatlanforgalmazója. Az alpesi kulcsfontosságú országokban már több mint tíz éve jelen van. A sok éves kapcsolatoknak köszönhetően közvetlenül az ingatlanfejlesztő cégeket képviseli, amelyek a legjobb projekteket kínálják.

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:

Figyelmükbe ajánljuk | Az egész világból több mint 6000 ingatlan kínálunk. Teljes kínálat

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre: