Pozitív fejlődés USA ingatlanpiacán

Annak ellenére, hogy az utóbbi időkben mindenfelől inkább negatív információk érkeznek, a szakértők a legfrissebb elemzések alapján arra számítanak, hogy az amerikai ingatlanpiac növekedése 2013-ben eléri a 6,7 %-ot.

Egyúttal az árak növekedésének lassulása várható – 2014-ben az előrejelzett növekedés 4,3 % lehet, az azt követő öt évben (2018-ra) ez 3,4 %-ra csökkenhet.

Továbbra is folynak a viták arról, hogy milyen módon és egyáltalán meg kell-e reformálni a lakáshitel-rendszert és az ún. Általános Preferencia Rendszert (GSP) – azonban legjobban azokat a változásokat támogatják, melyek a lakáshitel nyújtásában csökkentik az állam szerepét. Másrészt sok szakértő véleménye szerint a kormánynak fenn kellene tartania a lakáshitel-piac szabályozásának lehetőségét, nehogy ismét összeomoljon a piac.

A mai helyzet, amikor a piac inkább lassan (ha egyáltalán) növekszik, a 2004-2007-es évek ellenőrzés nélküli növekedésének tudható be. Bizonyos visszaesés tehát várható, és bizonyos mértékben kívánatos is. Az elkövetkező öt évre előrejelzett lassulás néhány tényező együttes hatásának eredménye – növekvő kamatlábak, a kereslet csökkenése és a kínálat növekedése.

Azonban a kormánypolitikának a lakáshitelekkel és az ingatlanpiaccal kapcsolatos bármilyen változtatását óvatosan kell végrehajtani, és folyamatosan figyelemmel kell követni, hogyan reagál a piac a változásokra.

» Tekintse meg az amerikai ingatlanok kínálatát.

Szeretne ingyenes híreket kapni az újdonságokról és a külföldi ingatlanokról? Iratkozzon fel hírlevelünkre

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:
Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre: